Történelmi babaszobrok kiállítás

Helyszín:
Rátkay-Átlók Galéria
1201 Budapest, Klapka utca 48.

Illyés Borbála 1993 óta foglalkozik történelmi viseletbe öltöztetett porcelánbabák készítésével. A babákat és a ruhákat is maga készíti. A fej, a kezek és a lábak porcelánból, a test többi része kitömött nemezből készül. A ruhák anyaga, színe, mintázata valamint a kiegészítők az adott kor öltözködési kultúráját igyekszenek tükrözni, épp úgy, mint a babák karaktere és testaránya. Munkáit először 2000-ben mutatta be kiállításon. Ezt több kiállítás követte, majd 2003-ban felkérték, hogy egyenruhás szoborbabákat készítsen a hollókői Postamúzeum állandó kiállítása számára. Ezután a kőszegi és a balatonszemesi Postamúzeumba is kerültek munkái. 2004-ben a Pesterzsébeti Múzeumban kiállított anyagot az alkotó a múzeum gyűjteményének adományozta. A Rátkay-Átlók Galéria megnyitásával lehetőség nyílt arra, hogy ezt a különleges gyűjteményt ismét elérhetővé tegyük a közönség számára egy állandó kiállítás keretében. A kiállításon látható szoborbabák a divat változásait mutatják be a XIII. századtól a XX. század elejéig. 

Galéria