„60” Gulyás László festőművész online kiállítása

Az online kiállítás megtekinthető 2020. június 10-től honlapunkon és Facebook oldalunkon.
Share on facebook
Share on email
Share on print

„60”  Gulyás László festőművész online kiállítása

Gulyás László festőművész idén ünnepli 60. születésnapját. A Gaál Imre Galériában rendezett kiállításunkkal szerettük volna köszönteni a művészt. Sajnos a váratlan veszélyhelyzet meghiúsította, hogy együtt ünnepelhessünk a galériában, de az 51. Tavaszi Tárlathoz hasonlóan szeretnénk egy online kiállítással kárpótolni az érdeklődőket.

Gulyás László festészetének centrumában az ember áll. Modelljei legtöbbször nőalakok, balett táncosok. Korábban a lányairól is számos képet festett és alkalmanként önarcképekkel is jelentkezik. Stílusa, témaválasztása a tradicionális festészethez kapcsolható. Előszeretettel készít portrékat, aktokat, zsánerszerű jeleneteket, ritkábban csendéletet vagy tájképeket. Mostani kiállításunk többsége egyfajta zsáner-akt képekből áll. A művész nem igyekszik aktuális lenni. Nem tülekszik újabb kiállítási lehetőségekért, csak csinálja, azt, amit szeret. Meglepő ez az attitűd manapság, amikor a művészek többsége olykor, ha nem is jó szívvel, de kénytelen felvállalni az aktualitás kényszerét. Gulyás László munkásságát mindez nem érinti. Az autonóm művész elmélyültségével és biztonságával festi modelljeit, hasonlóan régi elődeihez, akik a megélhetést biztosító megrendelések mellett saját örömükre is festették családtagjaikat, önmagukat s a környezetükben lévő tárgyakat, tájakat, embereket. A mai közösségnek már nem igen van módja ilyen típusú megrendelésekre, ehelyett reprodukciókkal, fényképekkel örvendezteti meg magát. De felveheti-e a versenyt egy megfestett kép a gyorsan telő digitális fotóalbummal?

Gulyás Lászlót a modell látványa minden alkalommal újabb formai megoldásokra, fény-árnyék dramaturgiákra sarkallja, kompozícióit átgondoltság és mesterségbeli tudás jellemzi. Az emberábrázolás lényege azonban nem csupán a formák megannyi újonnan felfedezett vonásában, nem is a különféle megvilágítások hatására létrejövő változások feszültségében, hanem a lelki megelevenítés kimeríthetetlen és szakadatlanul áramló mozgalmasságában rejlik. Nehéz feladat ez napjainkban, amikor már-már gyanakodva tekintünk az emberábrázolásokra, különösen a nők és a gyermekek megjelenítésére, akiket a médiák nap, mint nap felhasználnak tolakodó, bárgyú és érzelgős reklámkampányaikban.

Gulyás László műveinek őszintesége távol esik mindettől, miközben egy zárt kultúra iránti nosztalgia is kiolvasható alkotásaiból. Egy csepp vágyódás akár a németalföldi polgárság életeszményéhez, mely megbecsüli mindennapi munkáját, családját, környezetét és egyben törekszik ezek művészi megörökítésére is. Öntudatosan választ és képes döntést hozni jó és rossz, szép és jó kérdéseiről. Ebből a korszakból erednek a világi portrék, csendéletek, zsánerképek, tájábrázolások és ebben a közegben gyökerezik a mai műkereskedelem is. A művész nyelvezetének másik párhuzama a polgári létforma XIX. század eleji felvirágzásának korszaka, a biedermeier életkép-és portréfestészet, mely egyfelől újraéledése, másfelől azonban már elmúlása is annak a bizonyos nosztalgikus polgári rendnek. Ma, a művészet végéről szóló deklarációkkal párhuzamosan születő új, technicizált műfajok korában mégsem lehet véletlen, hogy egyre több művész nyúl vissza a tradícióhoz és vállalja akár a korszerűtlenség bélyegét is. Gulyás László Rubenshez, Rembrandthoz, Caravaggiohoz, Barabás Miklóshoz, Munkácsyhoz, Benczúrhoz kötődik, az ő életművükből merít.

Virtuózok voltak ők az ecset, a színek, a fény és az árnyékok megjelenítésében, de mindez mit sem érne, ha nem fordulhatnánk hozzájuk a lélek elvárásaival is. „A természet művészi ábrázolásában a művészet a fényképezőgép érzékenységére tett szert, ugyanakkor azonban lélektelenné vált, mert minél inkább feloldódott a művész a természet utánzásának feladatában, annál jobban eltávolodott a művészetnek az ember lelki életében rejlő ősforrásától, amely lehetővé teszi, hogy szelleme minden természetes érzéki kötöttségen túl az örökkévalóság felé szárnyaljon.” írja Max Dvorák.

Úgy gondolom, hogy a percenként újabbra cserélhető értékek biztonságát néha szívesen felcseréljük a művészet szellemének szárnyalásával.

D. Udvary Ildikó művészettörténész, a Pesterzsébeti Múzeum igazgatója