Egy lehetséges pesterzsébeti szórakoztató központ nagyon különleges tervrajza került 2025-ben a Pesterzsébeti Múzeum gyűjteményébe a Soroksári Helytörténeti Gyűjtemény ajándéka révén. Óváry Arthúr három lapból álló előzetes terve az épület főhomlokzati részét tartalmazza, valamint két, egymással megegyező alaprajzi ívet. Eddig is tudomásunk volt a Pacsirtatelepre 1929-ben létesítendő mozikomplexum ötletéről, de izgalmas látni, hogy ez a nagyszabású elgondolás az előzetes tervek elkészítésének szakaszába is eljutott, és hogy a neves helyi építészt, Óváry Arthúrt kérték fel erre a munkára. Látva a Pacsirtatelepre megálmodott grandiózus – és mindemellett minden elemében gyönyörű – épület terveit, még inkább világossá válik, miért volt teljesen irreális a megrendelők részéről és végül miért nem valósult meg az elképzelés.
A vállalkozás hivatalos neve a következő volt: Pesterzsébet „pacsirtatelepi” Kultúraterjesztő és Közegészségügyi r. t. Mozgóképszínház, fürdő és étterem. A hosszú névből is érzékelhető, hogy mennyire nagyszabású elképzelések fűtötték a terveket, mennyire mertek nagyot álmodni a megrendelői. A kiszemelt helyszín az Erzsébet (mai Ady Endre) utca pacsirtatelepi szakasza mentén volt a Fő téren, ami valószínűleg a mai Magyarok Nagyasszonya teret jelentette. Ez a terület ekkor még teljesen elhagyatott volt: a kisebb dombokat és rétet a helyiek szemétlerakó helynek használták. A templomot is csak 1930-ban kezdték el itt építeni. A most bemutatott tervrajz szerint a tervező az ismert pesterzsébeti építész Óváry Arthúr, a kivitelező pedig May Imre építőmester lett volna. (Ebben az esetben nem valószínű, hogy egy tervpályázat egyik benyújtott próbaterve ez, de nem is kizárt.) A főhomlokzatot ábrázoló előzetes tervrajz egy elképesztően nagyszabású, három főbejárattal, kétoldalt magas lépcső- és oszlopsorral, timpanonnal, kupolával és domborművekkel gazdagon díszített épületet jelenít meg. Az alaprajzból kitűnik, hogy a középső épületrész bejárata – mellette két oldalt kis parkokkal – egy ruhatárt is magába foglaló előcsarnokba vezet. Innen nyílt volna egy nagyterem, melyből balra az étterem és a klubhelyiségek, valamint a konyha lett volna elérhető. A bal oldali épületrész hatalmas előcsarnokából szintén át lehet jutni az étterembe, középen pedig a mozi- és színházterem bejárata nyílt, hátul színpaddal és két öltözővel. Ennek az épületrésznek – a funkciójának megfelelően – erkéllyel ellátott nagyobb belmagasságot terveztek. A jobb oldali épületszárnyban várócsarnok és irodák kaptak helyet, valamint innen nyílt a 16 kádfürdő, két sportmedence, két gőzkamra és a zuhanyzók. A tervek alapján megvalósult volna tehát a mozi, színház, kultúrház, étterem és fürdő összesített koncepciója, új városközpontot teremtve Pesterzsébet teljességgel félreeső városrészében.
A helyszín azonban nem bizonyult jó választásnak. Pacsirtatelep Pesterzsébet egy igen későn létrejött, igen elhanyagolt városrésze volt egészen a második világháború végéig. Az 1910-es években kezdtek megépülni az első házsorok, de az infrastruktúra, ha lehet, még elmaradottabb volt, mint Erzsébetfalva központjáé. Az első világháború alatt 300 menekült erdélyi család települt Erzsébetfalvára, többségük Pacsirtatelepre. 1929-ben, mikor a kultúrpalota tervrajzai készültek, a város szívétől egy-másfél kilométerre található Pacsirtatelepen a járhatatlan utak mentén, portenger közepén állnak az alápincézett, újépítésű házak. A kutakból mocskos, fertőzött vizet hozott fel a vödör, hiszen állítólag az egész terület egy szemétdombra épült. A földutak menti árkokban szennyvíz poshadt, az udvarokban halomban állt a hulladék. Nem volt vízvezeték- és csatornarendszer, iható víz, az ültetett növények is kiszáradtak, mert még öntözni sem tudtak. Mindössze két utcába ért el a vízvezeték, onnan hordták vödörrel a vizet a távolabbi házakhoz. A gyér közvilágítás és a rendőri felügyelet hiánya miatt sok volt a betörés, utcai rablótámadás. A helyi adókat ugyan a pacsirtatelepiek is befizették, ám cserébe semmit sem kaptak. Annyira kétségbe voltak esve, hogy 1934-ben a szomszédos és szintén félreeső Soroksár-Újteleppel közösen el akartak szakadni Pestszenterzsébettől, valamint Soroksártól, és önálló községgé szerettek volna válni.[1] Pacsirtatelepen ekkor tizenkétezer (más említésben huszonötezer) kiskeresetű ember élt borzasztó körülmények között, így bár a helyiek tényleg szerettek volna egy saját kultúrházat, a megálmodott kultúrpalota akkor teljességgel értelmetlen beruházásnak tűnt. Amennyiben azt is figyelembe vesszük, hogy 1929 a gazdasági világválság kirobbanásának kezdete volt és a következő években sohasem látott mértéket öltött a pesterzsébeti munkanélküliség és nyomor, a lehető legrosszabb időpontot választották a vállalkozás indítására.
A pesterzsébeti lapok először 1929 októberében tudósítanak a kezdeményezésről. Megtudjuk, hogy özvegy Dárday Abriáni Dezsőné budapesti lakosnak a belügyminiszter mozgóképszínház építésére adott engedélyt Pacsirtatelepre. Nagy öröm volt ez a Pesterzsébet belvárosától oly távol eső pacsirtatelepiek számára, ahol Koller Pál helyi lakos már egy éve küzdött azért, hogy legalább egy kultúrházuk legyen. Az értesülések szerint az új mozi építését már októberben megkezdték volna, hogy karácsonyra megnyíljon. Látva az előkerült tervrajzokat, ez aligha lett volna kivitelezhető, bár a beszámoló még csak a mozi elkészülését említi. A mozgószínházat 1000 személyesre tervezték nagy színpaddal, páholyokkal, bálok tartására alkalmas alapterülettel, a legmodernebb stílusban. A történet szerint Koller beszélte rá Dárdaynét a tervre, aki nagy lelkesedésében állítólag rögvest rendelkezésre bocsátotta a tőkét, amiért nagyon hálásak voltak a helyiek. Az előzetes hírek szerint Koller Pál ígéretet kapott, hogy ő vezeti majd az intézményt.[2]
Dárday Abriáni Dezsőné (született Pongrácz Gabriella de Szentmiklósi-Óvári) valóban az 1922-ben elhalálozott dr. Dárday Dezső Abriani de Baranya-Baán jogász, a fiumei kormányzóság miniszteri titkára, miniszteri tanácsos özvegye volt, öt közös gyermekük édesanyja. Koller Pál pedig a pacsirtatelepi katolikus közösség egyik megalapozója, az 1932-es híres pacsirtatelepi passiójáték egyik szervezője, az 1938-ban megalakuló első pacsirtatelepi egyházközség egyháztanácsának tagja. Azt nem tudni, hogy Óváry Arthúr építészt ki és mikor kérte fel a próbaterv elkészítésére, Koller már a tervekkel házalt-e Dárdaynénál, vagy Dárdayné kezdeményezésére születtek-e, mikor további befektetőket keresett.
Az építkezés októberben természetesen nem kezdődött meg. Novemberben arról tudósítanak a lapok, hogy őméltósága özvegy Dárday Abriáni Dezsőné úrhölgy úgy kívánja beindítani a pacsirtatelepi színházi, kulturális és társadalmi élet fellendítése és virágzóvá tétele érdekében működő vállalkozását, hogy „csekély hozzájárulással mindenkinek lehetővé teszi, hogy részben magáénak mondhassa” az intézményt, tehát pénzt kér a lakosoktól. Megalakította a Pacsirta Mozgószínház és Kultúra Terjesztő Részvénytársaságot és 10.000 darab egyenként 10 pengő névértékű részvényt adott ki, mely részvények felét, tehát 5000 darabot a lakosság rendelkezésére bocsátott. Egyik cikk szerint Dárdaynét nem rideg üzleti érdek vezérelte, hanem nemes elgondolás. Az épület a helyiek mozgószínháza, műkedvelő együttesük fellépőhelye, társas összetartozásuk gócpontja lett volna. Igazgatósági tagokként dr. Lehel György és dr. Krecsmarik Gyula budapesti ügyvédek, valamint Koller Pál pesterzsébeti lakos lett megnevezve. A részvényaláírás határideje 1929. november 15-e volt, ami kicsit sietősnek tűnik ahhoz képest, hogy a november 9-ei újságban jelent meg a felhívás. A részvényeket jegyezni és befizetni Koller lakásán lehetett a Szőlőkert utca 34. szám alatt.[3]
Minden városban maximalizálták a kiadható moziengedélyek számát. Pesterzsébeten eddig összesen öt mozi működhetett párhuzamosan. Sokan próbálkoztak azzal, hogy újabb engedélyhez jussanak, de sikertelenül, így kifejezetten szenzáció számba ment, hogy özvegy Dárdayné mégiscsak megkapta a pacsirtatelepi mozijogot. Mindenesetre az új városrész lakói örömmel fogadták a kezdeményezést, mert így szinte házhoz jött a szórakozási lehetőség. A helyi sajtó azonban joggal csodálkozott azon a pénzszerzési módszeren, miszerint 5000 pengőt kívánnak összeszedni a helyi lakosoktól 10 pengős részvényekből, miközben az igazgatósági tagok majdnem mind fővárosi illetőségűek.[4]
Egy évvel később, 1930 októberében még mindig nincs előrehaladás az ügyben, de az országos sajtó mégis tényként számol be a jövendő építkezésről. A beszámoló szerint a város ingyen bocsátotta a vállalkozók rendelkezésére a pacsirtatelepi főteret 50 évre, azzal a feltétellel, hogy a koncesszió lejártával a városra száll majd az épület tulajdonjoga. Az alaptőke ebben a híradásban már 600.000 pengő volt, az alapítók között pedig özvegy Dárday Abriani Dezsőné mellett említik már Nagy Lajost, Óváry Artúrt és Koller Pált is.[5]
A hatodik moziengedély kiadásáról legközelebb 1932-ben számol be a helyi újság, mivel ezév januárban jelent meg a Budapesti Közlönyben, hogy Pesterzsébet két évre ismét 6 moziengedélyt kapott. Ez a szám soknak számított és az egész országban kizárólag Baján volt ennyi mozi, mindenhol máshol kevesebb: Debrecenben, Szegeden, Újpesten is csak 5 mozi működhetett. De hiába az engedély, Pestszenterzsébeten még mindig csak 5 mozi üzemelt és ezek közül is csak a Pflum játszott minden nap.[6]
A történet 1933-ban vált fordulatossá, ekkor számoltak be Dárday Dezső miniszteri tanácsos özvegyének kétes ténykedéséről és egy szövevényes, a pacsirtatelepi moziépítkezésből kiinduló pereskedési ügyről. Kiderült ugyanis, hogy az özvegy az évek alatt tovább házalt a terveivel. Az egyik hitelezője Motusz János MÁV főfelügyelő özvegye volt, akinek előadta, hogy Budán van értékes bérháza, az Andrássy úton trafikot ad bérbe, előkelő családból származik, moziengedélye van Budapestre – és 3000 pengő kölcsönre lenne szüksége az építkezéshez. Motuszné kölcsönzött neki pénzt, de mikor eljött a visszafizetés ideje, Dárdayné nem adta meg a tartozását, amiért a kárvallott beperelte. Ügyvédje kiderítette, hogy Dárdaynének már csak egy fél háza van az Úri utca 70. szám alatt és az is agyonterhelt hitelekkel, az Andrássy úti trafik pedig már nem is az övé. A per során fény derült arra is, hogy nem először jelentették fel hasonló okokból az özvegyasszonyt. Korábban már Zemplén Gézáné is kölcsönzött neki 3170 pengőt az építendő mozira. Neki megígérte, hogy hálából felveszi mozipénztárosnak havi 300 pengő fizetéssel, majd sem a tartozását nem fizette vissza, s persze az állásból sem lett semmi. Zemplénné is beperelte, ám végül nem került sor tárgyalásra, mert a vádló (Zemplén Gézáné) gyilkosság áldozata lett pár héttel a kitűzött tárgyalási időpontot megelőzően.[7]
Ez az ügy végül 1934-ben, jóval Zemplén Gézáné halála után került bíróság elé. Dárdayné a bírónak elmondta, hogy egyáltalán nem érzi magát bűnösnek, nagyratörő terveiben Chikán Béla pestszenterzsébeti polgármester is támogatta. A kölcsönt Zemplénnétől havi 90 pengő kamatra vette fel, amit pontosan fizetett, majd a teljes összeget is megadta. Kellett a pénz, hiszen a havi 260 pengő miniszteri tanácsosi nyugdíjból öt gyerekével együtt nem tudott megélni, a nagyobb gyerekei pedig nem dolgozhatnak, mert „nem arra valók”. Sajnos a tervei azért nem sikerültek, mert időközben Chikán polgármestert felfüggesztették, így nem tudta elintézni azokat a dolgokat, amiket megígért neki. Azt állította, hogy ennek ellenére a pesterzsébeti mozi már két hónapja működött (?), de onnan neki nem származott semmilyen jövedelme. Dárdayné szerint a meggyilkolt Zemplénné uzsoraügyleteket kötött, mániákusan pereskedett és elmebeteg volt. A korabeli újságok valóban tele voltak az elvált asszony, Zemplén Gézáné családi botrányaival, akit végül a korszak legnagyobb bűnügyi szenzációjaként saját 15 éves fia gyilkolt meg egy baltával. Az elhunyt asszony felnőtt korú gyerekei, egy katona és egy apáca, visszavonták anyjuk Dárdayné ellen indított feljelentését és semmit sem kértek anyjuk hagyatékából.
A bíróság Dárdaynét végül felmentette mindkét ügyben, mert nem lehetett bizonyítani a kölcsönügyleteket, így megmenekült az adósságcsapdából és senkinek sem kellett visszafizetnie semmit.[8]
Pacsirtatelep tervezett Kultúrpalotájának szövevényes ügye ezzel lezárult, a tervrajzokból most megismert épület sohasem épült meg. Nem tudjuk, hogy a helyi lakosokat végül mennyi pénzzel károsították meg. Nem messze az eredetileg kiszemelt helyszíntől évekkel később végül mégiscsak lett a környéknek saját filmszínháza. A modern, 700 férőhelyes Árpád (később Világosság) mozit 1939-ben építette vezekényi Bokros Lajos építész, tulajdonosa dr. Papp Vilmos nyugalmazott rendőrtiszt volt.
[1] Engedjétek saját szárnyára Pacsirta-telepet. Friss Újság, 1934. március 11., 4. o.
[2] Mozgószínház Pacsirtatelepen. A Közlöny, 1929. október 19., 3. o.
[3] Pacsirta Mozgóképszínház és Kulturaterjesztő R. T. alapítása. A Közlöny, 1929. november 9., 2. o.
[4] A hatodik mozi engedélyezése városunkban. Pesterzsébeti Újság, 1929. november 16., 3. o.
[5] Kultur-palota épül Pesterzsébeten. Magyarság, 1930. október 11., 9.o.
[6] Pesterzsébet hat moziengedélyt kapott. Pesterzsébeti Újság, 1932. január 16., 3. o.
[7] A méltóságos asszony szélhámossággal csalt ki pénzt, a meggyilkolt Zemplénné is áldozatai között szerepel. Kassai Újság, 1933. december 12., 5. o.
[8] Bíróság elé került a méltóságos asszony, aki elszedte Zempléni Gézáné pénzét. Esti Kurir, 1934. április 13., 5. o.; A meggyilkolt Zemplénné kölcsönügye. Magyar Hírlap, 1934. május 13., 15. o.; Vihar egy tárgyaláson akörül, hogy elmebeteg volt-e a meggyilkolt Zemplén Gézáné. Esti Kurir, 1934. május 13., 3. o.; Felmentették Dárdaynét a halott Zemplénné vádjai alól. Magyarország, 1934. június 3., 16. o.
