A pesterzsébeti tüdőgondozás rövid története

szerző: Dr. Benyovszky Tóth Anita muzeológus
Share on facebook
Share on email
Share on print

Pesterzsébet, mint állandó nyomorral küzdő munkásváros, melegágya volt a TBC-nek. A településnek kezdetben nem volt vízvezetéke, útjai nem voltak leburkolva. A lakosok erősen fertőzött vizet ittak, poros, füstös levegőt szívtak. Nem csoda hát, ha a tuberkulózis főleg a munkáscsaládok körében – ahol a rossz lakhatási feltételek is kedveztek a kór terjedésének – elképesztő mértékben szedte áldozatait. Először 1914-ben merült fel a Tüdőgondozó létesítésének ötlete. A kiszemelt épület az Iskola u. 3. számú ház volt, ahol végül nem a tüdőgondozót, hanem Erzsébetfalva első rendelőintézetét nyitották meg. Itt speciális belgyógyász látta el a tüdőbetegeket. 1921-ben egy lelkes helyi orvos, dr. Szalai Jenő a CSILI-ben bemutatót tartott az általa csodaszernek tartott Friedmann-féle oltásról, majd ugyanitt kezdte meg ingyenes rendelését.

1924-től Pesterzsébet, mint város új korszakba lépett. Mivel a TBC megfékezésére való törekvés egyszerre volt orvosi és közegészségügyi kérdés, Szalai Jenő doktor mellett még egy személyt meg kell említeni, aki hatalmas energiával, kitartással küzdött a betegség megfékezése érdekében és a város részéről mindent megtett, hogy Szalai doktor törekvéseit támogassa: dr. Chikán Béla polgármestert.

1925 nyarán megnyitották az első Tüdőbeteggondozó Intézetet az Árpád utca 34-ben található nagy földszintes házban. Az intézet felállításának költsége 340 millió papírkorona volt. A tüdőgondozóban a város betegeit teljesen ingyen kezelték és ingyen látták el orvossággal is. Dr. Szalai Jenő mellett dolgozott ekkor dr. Pártos Viktor az intézet másik orvosa és dr. Gérdi Jenő újpesti szakorvos, aki egyelőre a röntgen-munkákat vállalta magára.

1926-ban a tuberkulózis kötelező bejelentéséről szóló helyi szabályrendeletet elfogadta a Népjóléti Minisztérium. Ez a rendelet magában foglalta, hogy az orvosnak kötelező bejelenteni nem csak a nyílt, hanem az összes TBC esetet. A gondozónő meglátogatja és kitanítja ezeket a betegeket és rábeszéli a családtagokat, hogy keressék fel az intézetet. Az elhaltak jegyzékét az anyakönyvi hivatal megküldi az intézetnek, amely gondoskodik a lakás fertőtlenítéséről, a hozzátartozók megvizsgálásáról. A felnőtteknek időnként oktató előadásokat tartanak és az iskolákban évente kétszer tuberkulózis napot rendeznek.

Mielőtt dr. Szalai megkezdte működését a tüdővész pusztításának visszaszorítása érdekében, a magyarországi 55 város közül Pesterzsébet az igen rossz 37. helyen állt, 1931-re viszont az első helyre, a legkevésbé fertőzött városok közé küzdötte fel magát. Dr. Szalai Jenő főorvos fanatikus meggyőződéssel szentelte életét a tüdővész elleni védekezésnek. Ő hozta rendszeres gyakorlati alkalmazásba a Friedmann-féle szérumoltást. Munkája azonban nem volt zökkenőmentes. Elsősorban az anyagiak hiánya, másodsorban egyes belföldi orvosok Friedmann-ellenes állásfoglalása lassította a cél elérésében. Ezt a csodaszert több szakember blöffnek tartotta, így e körül folytak országszerte a szakmai és politikai harcok.

1936-ban a Vörösmarty utca 9-be költözött a Tüdőgondozó. Az új épület felépítése 55.000 pengőbe, a berendezés a röntgennel együtt 20.000 pengőbe került. Tervezői Jánszky és Szivessy műépítészek voltak. Erről az igen modern épületről számos fotó és az eredeti tervek is fennmaradtak.

A II. Világháború alatt a legelső angol légitámadás alkalmával megsemmisült a város gyönyörű, korszerű tüdőgondozó intézete. Az intézmény ezután magánlakásokban működött tovább. 1947-ben a város ismét Tüdőgondozót avatott: a régi polgármesteri lakást alakították át a Koch Róbert utcában.  1948-ban Pest vármegye egész területén elrendelték a BCG oltásokat, mely meggátolta a TBC további terjedését. Az 50-es évek jelentősebb létesítményei között volt még egy 100 ágyas gyermek TBC-szanatórium a Virág Benedek utcában.