A szocreál plakátok történelmi háttere

szerző: Skaper Brigitta muzeológus
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

Az 1948 és 1952 közötti időszak eseményeinek rövid összefoglalója, a plakátok történelmi kontextusba helyezéséhez:

A korábbi évek eredményes „szalámitaktikájának” betetőzéseként a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt összeolvadásával 1948 júniusában „megszületett” a Magyar Dolgozók Pártja, amelynek főtitkára Rákosi Mátyás lett. 1949. február 1-jén a még megmaradt pártokkal, valamint az MDP-vel – Rákosi elnöklete alatt – megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront. A májusi választásokon már csak e szervezet jelöltjeire lehetett szavazni…

Az 1949. augusztus 18-án elfogadott alkotmány értelmében a Magyar Népköztársaság a „munkások és a dolgozó parasztok” állama lett. A köztársasági elnöki pozíció megszűnt, helyébe a 21 tagú Elnöki Tanács került, a kormányt pedig Minisztertanácsnak nevezték. Ennek elnökhelyettese, majd később elnöke szintén Rákosi lett, akit elképesztő személyi kultusz övezett, nem véletlen, hogy az ő neve fémjelzi ezt az időszakot.

A tulajdonviszonyok is gyökeresen átalakultak, mind az ipari, mind a mezőgazdasági szektorban. A szénbányák, a nehézipari komplexumok, a bauxit – és alumíniumipar és a bankok után került sor 1948 márciusában a 100 főnél nagyobb létszámú gyárak államosítására. 1949 decemberében ugyanez történt a 10 főnél több munkást alkalmazó és a külföldi tulajdonú vállalatokkal. Mindezekkel összefüggésben elindult az erőltetett nehézipari fejlesztés, hiszen a végső cél az volt, hogy Magyarország a „vas és acél országává” váljon. Ekkoriban alakult ki a központilag irányított tervgazdálkodás, elterjedtek a munkaversenyek és megjelentek a sztahanovisták.  Az 1947-ben létrejött Országos Tervhivatal dolgozta ki az 1947-1949-es hároméves terv irányelveit is.

Az agrárpolitikában a szövetkezesítés, a paraszti magántulajdon felszámolása volt a fő cél. A téeszekkel kapcsolatos kormányrendelet 1948. december 18-án jelent meg. Mivel azonban nem igazán haladt a folyamat, az első ötéves terv (1950-1954) egyik meghatározó eleme a mezőgazdaság kollektivizálása lett. Ennek eléréséhez igen drasztikus módszereket használtak. Folyamatosan emelték a magángazdaságok adóterheit, továbbá egyre növekvő mértékűvé vált a beszolgáltatási rendszer, a „beadás”. amelyért viszont egyre kevesebbet fizettek. Ha valaki nem tudott eleget tenni az elvárásoknak, megjelentek az elszámoltatási bizottságok és átkutatták az egész házat; 1952-ben a rossz időjárás miatt gyakorlatilag lesöpörték a padlásokat. A tagosítás során a téeszek kapták a jobb és egybefüggő területeket, a magánparasztok pedig a rosszabb és általában elszórtan fekvő földeket. Az intézkedések különösen súlyosan érintették az ún. kulákokat, a 25 holdon felüli parasztokat, akiket a hivatalos retorika a falu népének ellenségeként állított be.

Mindennek következményeként a társadalmi berendezkedés is teljesen átalakult. A nagy – és középbirtokosság, valamint a polgárság lényegében elvesztette mindenét és megszűnt létezni, csakúgy, mint az egész korábbi középosztály. Az ipari munkásság létszáma viszont megugrott, részben annak „köszönhetően”, hogy sokan, felhagyva a földműveléssel, ebbe a szektorba áramlottak.

A fent vázolt történelmi események és társadalmi változások sajátos fénytörésbe helyezik a kiállított anyagot. Szerencsére ma már inkább megmosolyogjuk ezeket a plakátokat, hiszen a múltat is „… békévé oldja az emlékezés.”