A Vöröskereszt helyi csoportja

szerző: Benyovszky Tóth Anita
Share on facebook
Share on email
Share on print

Erzsébetfalván először az I. Világháború alatt, 1916-ban jött létre a Vöröskereszt helyi fiókja. Alig egy hét alatt sikerült 200 tagot gyűjteniük. Első gyűlésüket Szakonyi Gézáné polgári iskolai tanárnő nyitotta meg. Az egyesület feladata a pusztító háború alatt és után a hadiárvák, özvegyek támogatása volt.  Az első tiszti kar: Neményi Dezső elnök, B. Szakonyi Gézáné társ elnöknő, Nagy Győry István másodelnök, Ónody Gusztáv titkár, Kun János gondnok, Szojkáné Víg Eszter jegyző, Konya Albert pénztárnok, Dr. Barok Samu orvos. Egy éves működésük mérlege, hogy megkezdték egy hadiárvaház felállítását célzó tőke gyűjtését. Hangversenyeket, mozielőadást, Péter-Pál napi vigasságot szerveztek, levelezőlapokat árultak és a bevételt hadikölcsönbe fektették, vagy beküldték az anyaegyesületnek. 1919-ben még mindig az árvaház volt a fő céljuk, amely azonban nem valósult meg, hiszen még ebben az évben megszűnik a helyi csoport.

Csupán 10 év múlva, 1929-ben alakul meg újra a Magyar Vöröskereszt pesterzsébeti szervezete. Célja a társadalom erejével javítani a közegészségügyi állapotokon. A tagdíj évi 2.40 pengő volt. Programjukban megfogalmazták, hogy nappali otthont kívánnak felállítani a köznyomor enyhítésére, valamint otthont szeretnének adni a szegény gyerekeknek. Alakuló közgyűlésükön az elnöki beszédet Chikán Béla polgármester tartotta.  A szervezet rendszeresen tartott házi betegápolási tanfolyamokat. Bemutatott fényképünkön egy záróvizsga után készült csoportkép látható a hallgatókkal és előadókkal. Középen ül Bartha Béla, a szervezet főtitkára.

A pedagógusok megszervezték az iskolákban az Ifjúsági Vöröskeresztes csoportokat. 1930-tól az ifjú vöröskeresztesek adományokat gyűjtöttek a város összes iskolájában az Anyák szobra felállítására. 10 iskola 6000 tanulója járult hozzá megtakarított pénzével, a szülők adományával az emlékmű létrejöttéhez. Kaszab Károly alkotását 1933. május 21-én avatták fel a Szent Erzsébet téren.

1939-ben tartották 10. jubileumi közgyűlésüket a városháza tanácstermében. Dr. Décsei Géza tanácsos-plébános mondott elnöki beszédet. Bartha Béla főtitkár beszámolt a szervezet tíz éves munkájáról és a két és fél éve létrehozott iskolafogászat sikereiről.  Ebben az évben házassági tanácsadót is létesítettek.

A II. Világháború alatt végig a hadikórház felállítására gyűjtöttek. Az adakozásból előteremtett felszerelés értéke 1944-ben félmillió pengőt tett ki. A helyi csoport mintegy 200 hölgyet képeztetett ki az ápolónői hivatásra a házibeteg ápolási tanfolyamokon. Segítségük a helyi egészségügyi intézmények szervezésében és fenntartásában is jelentős volt.