Pesterzsébeten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepén a mai napig a Kossuth Lajos utcában, ahogy a helyiek becézik, a Kosutiban gyülekezünk. Az ünneplő lakosság éppen Kossuth Lajos szobra előtt áll meg minden évben. Mit is mesélhetnék ezen alkalommal március 15-e és Pesterzsébet kapcsolatáról. Vajon hogyan kezdjek bele a történetbe, ha Pesterzsébet 1848-49-ben még csak nem is létezett. Az egész vidék Pesttől Soroksárig csupán egy homokdombokkal tarkított pusztaság volt szőlőkkel, legelőkkel, melyet akkoriban még Gubacs-pusztának hívtak. Hogyan kapcsolódunk mégis ezer szállal ehhez az évfordulóhoz?
Bár a szabadságharcban Gubacs-pusztán nem voltak híres ütközetek, mint Isaszegen vagy Vácott, fontos hadi esemény azért ebben a térségben is akadt. 1849 tavaszán, a váci csata után, amíg a magyar fősereg tovább nyomult Komárom felmentésére, addig Aulich tábornok és Asbóth ezredes seregei hátramaradtak Pest alatt. Az ő feladatuk az volt, hogy kisebb támadásokkal elhitessék az ellenséggel, hogy a teljes magyar főerő a főváros előtt áll. Környékünkön tehát a Pest körül maradt osztrák csapatok félrevezetése zajlott.
S bár a harcokhoz valószínűleg csupán ezzel az egy momentummal kötődünk, a ’48-as honvédekhez annál inkább. A mi településünk története ugyanis akkor kezdődött, amikor Gubacs-pusztát felparcellázták és 20 évvel a szabadságharc után, 1868-ban árverésre bocsátották. A homokdombok között felállítottak egy asztalt, a vendégek fiákerrel érkeztek, puskát durrogtattak, birkatokányt ettek és természetesen jóborocskát ittak. Szüreti hangulat vezetett tehát a szabad ég alatt megtartott árverés sikerességéhez. A vásárlók között több egykori ’48-as honvéd is akadt. Például Török Flóris, Pesterzsébet egyik alapító atyja, aki a szabadságharcban századosként szolgált, a kiegyezés után pedig Pest város rendőr alkapitánya lett. Még utcát is elneveztek róla itt a közelben. Néhány országgyűlési képviselő is licitált: Pap Lajos ’48-as honvéd ezredes, Domahidy Ferenc, aki főhadnagyként harcolt Bem oldalán és jóbarátja, Jókai Mór híres író, a szabadságharc egyik vezéralakja. Bizony, még Jókai is vett homokot Gubacson barátaival együtt, méghozzá a mai vásárcsarnok környékétől egészen a Határ útig terjedő nagy parcellát, de nem láthatott benne különösebben fantáziát, hiszen hamar túladott rajta.
Pesterzsébet tehát a kezdetektől fogva ’48 emlékezetéből táplálkozott. Alighogy megalapították Erzsébetfalva-telepet és engedélyt kaptak Erzsébet királynétól az elnevezésre, a szomszédos földek tulajdonosa, Biróy Béla, aki ’48-ban honvédorvosként szolgált, ezidőtájt pedig soroksári orvos volt, a ’48-as vendéglőben az első lakosokkal együtt megalapította Kossuthfalva-telepet. Ő írt levelet Turinba az emigrációban élő Kossuthnak, aki beleegyezett a névadásba. Biróy még az egyik parcellát is Kossuthnak akarta adományozni, aki ezekkel a szavakkal utasította el a felajánlást: „Én nem szoktam ajándékot elfogadni. Nem vagyok eléggé gazdag, hogy tehessem. Mert nem viszonozhatnám.” Így a telket Kossuth átengedte egy ’48-as hős, Sebes Emil árvájának. Nem sokon múlt később a várossá váláskor, hogy nem Kossuthváros lett a nevünk Pesterzsébet helyett.
Ahogy a nemzeti ünnepnapon ma összegyűlünk és együtt emlékezünk, úgy tették ezt elődeink is a nagyközséggé alakulástól kezdve. De kezdetben nem csak március 15-ét ünnepelték, hanem Kossuth Lajos névnapját és születésnapját is. Akkoriban az volt a szokás, hogy hajnali 5-kor mozsárágyúval és katonazenekarral ébresztették a lakosságot és a reggeli misék után együtt ünnepeltek a fellobogózott utcákon, majd társas eseményeket szerveztek.
Egy ilyen ünnep alkalmával, 1902-ben, Kossuth születésének 100. évfordulóján jelentette be Nagy Győry István főjegyző (kinek mellszobra ott áll a városháza mellett), hogy Kossuth-szobrot fognak állítani. Hét évig gyűjtötték a pénzt, majd megbízták Füredi Richárd és Horvay János szobrászművészeket a munkával. Mindketten elismert szobrászok voltak: Füredi készítette például a Hősök terén a Millenniumi emlékmű Könyves Kálmán szobrát, Horvay pedig igazi Kossuth-szobor specialista volt, még New Yorkban is áll egy alkotása.
A mi Kossuth-szobrunk avatásakor 1909-ben a tér, amin áll egészen másképp festett. A földszintes kis házak között grandiózusnak hatott az alig három éve emelt kéttornyú szecessziós községháza. A falakon tarka, tulipános díszítés futott végig, melyet a helyben lakók annyira csúnyának tartottak, hogy hamarosan lefestették. A szobor ünnepélyes leleplezésén Kossuth fia, Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter mondott ünnepi beszédet. Olyan népszerű volt ezidőtájt a Kossuth-szobrok állítása, hogy éppen ugyanazon a napon, mikor az országban a 60. Kossuth-szobrot átadták itt Erzsébetfalván, a Máramaros megyei Szinérváralján is avattak egyet. Nagy megtiszteltetés volt tehát, hogy a miniszter az erzsébetfalvai ünnepséget választotta.
Még számos ’48-as hős lakott Erzsébetfalván, de egyet mindenképpen ki szeretnék emelni, aki ennek a szobornak az avatását sajnos már nem érhette meg: a legendás huszárhadnagy, Csizmarovics Mária, aki Bátor Imre álnéven harcolt a szabadságharcban, majd később Szabótelepen a Marót utca 7 szám alatt lakott és a kossuthfalvai ótemetőben állt a sírja.
Megannyi izgalmas történetet mesélt magáról: Állítólag 17 éves volt, mikor meghallotta, hogy Pesten kitört a forradalom. Levágatta hosszú fekete haját és legénynek öltözve jelent meg a verbuváláson. Kitűnő lovas volt, megsebesült az isaszegi csatában és Klapka tábornok nevezte ki hadnaggyá. Ahogy a legenda tartja, állítólag sokáig nem derült ki, hogy lány, csak mikor hadifogságba esett és parasztlány ruhában tudott csak megszökni. Bécsben pedig megmentette Ferenc József császár életét. Mária huszárhadnagy már idős asszonyként az Erzsébetfalván tartott ’48-as megemlékezések alkalmával mindig honvéd huszárhadnagyi egyenruhában jelent meg, karddal az oldalán, Kossuth kalappal a fején, ami alól dúsan omlott vállára hosszú haja. Igazi jelenség lehetett.
Pesterzsébet a mai napig őrzi ezeket a történeteket és ápolja a hagyományokat. ’48 emlékezetéről tanúskodik, hogy még mindig Kossuhfalvának hívják azt a városrészt, amit ’48-as honvédek neveztek el Kossuth beleegyezésével. Utcaneveink emlékeztetnek az Aradi vértanúkra és még számos szabadságharchoz kapcsolódó hősre.
A pesterzsébeti Kossuth Társaság hagyományápoló munkájával, előadások, kiállítások, szónoklatverseny és az évente megtartott Reformkori nap segítségével rendszeresen visszatekintünk a régmúltba. A közös nemzeti ünnepnapon pedig éppúgy állunk a Kossuth-szobornál, melyet sem az 1911-es földrengés, sem az 1944-es bombázások nem tudtak ledönteni, mint egykor elődeink tették.
