Az első magyar Közműhelytelep Erzsébetfalván

Szerző: Benyovszky Tóth Anita muzeológus
Share on facebook
Share on email
Share on print

Az első magyar Közműhelytelep Erzsébetfalván

1892-ben merült fel Magyarországon először a közműhelytelepek létesítésének ötlete, amely akkor még nem valósulhatott meg. A mintát külföldről (például Berlinből) vették, ahol ez már jól bevált vállalkozási forma volt. Onnan eredt, hogy a gyárosok, akik beszűntették a termelést, részekre osztották gyártelepüket és bérbe adták iparosoknak. Berlinben mérnökök szakosodtak ilyen telepek építésére és cégek alakultak elektromotorok bérbeadására. S míg Budapesten 40 fillérbe került a kilowatt, Berlinben ugyanez csak 18 fillér volt, így tényleg gazdaságosan meg lehetett oldani a gyártást.

Erzsébetfalva, mint „eljövendő gyárváros” részesült abban a megtiszteltetésben, hogy az 1900. április 30-án megalakult Magyar Közműhely Telep Rt. első műhelytelepét itt építse fel. A telket a Téglagyártól vásárolták. A részvénytársaság Hegedűs kereskedelmi miniszter anyagi és erkölcsi támogatásával kezdte meg működését 600.000 korona részvénytőkével. A vállalat elnöke dr. Neményi Ambrus, alelnöke Urbán Adolf, ügyvivő igazgatója Wolf Sándor volt. A másik ilyen létesítmény ugyanebben az évben a külső Váci úton épült.

A Magyar Közműhely Telep Rt. a kisipar támogatásának, színvonal emelésének érdekében és a kis emberek gyámolítására szervezte meg létesítményeit. A cél a kisipar modern átalakítása, a kézművesiparosok nagyobbakkal való versenyképességének növelése, a gyáripar előnyeinek hozzáférhetősége volt. A társaság közműhelytelepeket létesített, melyeket üzemben tartott, bérbe adott, villamos-hajtóerőt és -világítást biztosított. Miközben az iparosok a lehető legolcsóbban jutottak hozzá az erőtermelés eszközeihez, megtarthatták önállóságukat. Az erzsébetfalvai új intézet másik előnyét a korabeli ipari szaksajtó a székesfőváros közelségében és a tőszomszédság kedvezőbb egészségügyi-, lakás- és élelmezési viszonyaiban, az elviselhetőbb adóterhekben láttatta. Ha a közműhely bejáratódott, később munkagépek bérbeadásával, vagy értékesítésével is foglalkoztak. A kisiparos mindenféle kockázat nélkül állhatott át fokról-fokra a gyáripari formára, míg saját gyártelepet nem létesíthet.

Az erzsébetfalvai közműhelytelepet a Duna mellett, a Soroksári országút és a Téglagyári út mentén építették meg 1900 nyarán. A Magyar Államvasutak budapest-zimonyi vonalának Erzsébetfalva megállóhelyétől mintegy 50 méternyire, a budapest-haraszti Helyi Érdekű Vasút állomásától mintegy 300 méterre állt, 4 km-re a budapesti közúti vasút közvágóhídi állomásától. A HÉV mérsékelt árú munkásjegyet adott a telepen dolgozóknak.

Az erzsébetfalvai épület terveit Heidelberg és Jónás építészek készítették, az építést is ők vezették. Az építkezésen a föld- és kőművesmunkákat Paulheim és Perndl budapesti építőmesterek, az ácsmunkát Wellisch Mór budapesti ácsmester, az asztalosmunkát Droppa József, a vasmunkát Gyöngyössy lakatosmester végezték, mindketten erzsébetfalvai iparosok.

A telepre három épületet terveztek: főépület, melléképület és faraktár. A főépület a műhelyekkel 85 m hosszú fronttal a Téglagyári útra néz és a tetőt kivéve téglából és vasból lett megépítve. A kihasználható műhelyalapterület 3600 négyzetméter. Az épület beosztása, az egyes helyiségek nagysága az eltolható vasbeton-közfalaknak köszönhetően tetszés szerint változtatható volt. Az épület beosztása szimmetrikus, a középen elhelyezkedő lépcsőházból jobbra és balra folyosók vezettek, így minden helyiségnek külön bejárata volt. A lépcsőház mellett volt egy villamos hajtású teherfelvonó. Óriási méretű ablakok segítették a jó megvilágítást, este pedig villamos izzólámpák. A műhelyek belmagassága 3.8 méter volt. A vizet villamosan meghajtott szivattyú segítségével a közeli Gubacsi Téglagyár területéről a kavicsrétegből fakadó forrásvizekből nyerték, mely ipari célokra és ivóvíznek is megfelelő volt. A lépcsőház fölötti tornyos részben volt a víztározó, innen csőhálózat vezetett minden helyiségbe. A fűtés a téli hónapokban központi légfűtéssel lett biztosítva, melyen keresztül nyáron szellőztetni tudtak.

A melléképületben volt egy gondnoki lakás, portás-szoba, munkásétterem, ahol a szünetben tartózkodhattak a dolgozók és megehették maguknak hozott ebédjüket. Itt díjtalan villamos ebéd-melegítők lettek elhelyezve. A munkások csak szünetben tartózkodhattak itt, munkaidőben csak munkaadóknak volt megengedve. A harmadik épület a faraktár, ahol a fával dolgozó iparosok tárolhatták anyagaikat. A telepnek saját fuvarozó részlege volt, ami biztosította a kész áruk megrendelőkhöz szállítását és az anyagbeszerzést is.

Fél éves működés után beszámoltak róla a sajtóban, hogy kezd benépesülni a közműhelytelep. Mivel a villanyvilágítást csak 1900 karácsonyán vezették be Erzsébetfalvára, a telep áramellátása is késett valamennyit. A következő iparágak kaptak helyet az első időszakban: elektrotechnikai cikkek gyára 60 munkással, papírgyár mely a Balkán-félszigetre is exportált, galvanizáló és fémcsiszoló műhely, asztalos műhely, mely szövetkezeti jelleggel közösen intézi a gépi munkákat, lakatos műhely, mely zárakat készít, festészeti kellékek gyára mely művészfestékeket, ecseteket gyárt, csillárgyár és még sok kisebb üzem.

1912-ben azonban olvashatunk a vállalkozás árnyoldalairól is, miszerint szinte üresen álltak ezek a létesítmények, mivel a kisiparosok nem vették őket igénybe. Ennek okát abban látták, hogy például a Váci úti Közműhelytelep leginkább egy palotára hasonlított, a márvánnyal kirakott lépcsőház és a házirend elriasztotta az iparosokat. Sok év alatt alig a negyede népesült be bérlőkkel, de még üresen is megkapta a tetemes államsegélyt. Az állami támogatás 1912-ben járt le és hiába kérvényezte a fővárosi Közműhelytelep, nem hosszabbították meg. Ellenben az erzséberfalvai Közműhelytelep megkapta az állami pénzeket, mert különbül működött a fővárosinál és jobban igénybe vették az iparosok. Összességében azonban a közműhelytelepek nem feleltek meg céljuknak, mert nagyon drágák voltak, így csak bizonyos iparágak bírták ezt a terhet felvállalni. Az egészségtelen pinceműhelyek megfelelőre cserélése tehát továbbra is gondot okozott a fővárosban és környékén.

Forrás:

Magyar közműhelytelep Erzsébetfalván, Építő Ipar, 1900. aug. 9., 193-195. o. és aug. 16., 199-201. o.

Az első magyar közműhelytelep, Magyar Ipar, 1900. júl. 29., 915. o.

Az első magyar közműhelytelep, Magyar Iparművészet, 1900. nov., 361-362. o.

Az első magyar közműhelytelep, Erzsébetfalvai Közlöny, 1900. aug. 12., 1-2. o.

Sokat ígérő társaság, Budapesti Építészeti Szemle, 1900. aug. 15., 219. o.

Krausz Gyula: Közműhelytelepek, Közgazdasági Szemle, 1902. febr., 133-136. o.

Közműhelytelepek, Magyar Asztalosmesterek Lapja, 1912. aug. 4., 2-3. o.