Dr. Chikán Béla a cleveland-i Kossuth-szobor előtt

szerző: Skaper Brigitta muzeológus

A képen dr. Chikán Béla, Pesterzsébet polgármestere szónokol a cleveland-i Kossuth – szobor előtt. De hogyan is került oly messzire?

1928-ban egy magyar zarándokcsoport hajózott át az Óceánon, hogy részt vegyen Kossuth második amerikai emlékművének felavatásán. Az 525 fős csoport 1928. március 5-én indult el egy különvonattal a Keleti pályaudvarról, s két nap múlva Cherbourgban szállt hajóra.  A hat napos út során a zarándokok szinte mindegyike súlyos tengeribetegséggel küzdött, köztük a csoport vezetője, Perényi Zsigmond báró is. Kivételt jelentett a pesterzsébeti polgármester, dr. Chikán Béla, aki így kezébe vette az irányítást, s jelentős hírnevet vívott ki magának.

A Horvai János által készített Kossuth szobrot 1928. március 15-én avatták fel a Riverside Drive és a 113. utca sarkán levő parkban. A zarándokok gyalog mentek, egy részük díszmagyarban, a többiek fekete zsakettben. A 69-dik utca sarkáról indultak el a Riverside Drive felé, a több mint 8 km-es út mentén amerikaiak és magyarok vegyesen álltak, Chikán Béla beszámolója szerint körülbelül 1 millióan. A szobornál felállított tribünön több tízezer ember foglalt helyet. James J. Walker, New York polgármestere a szoborbizottság díszelnökeként helyezte el a város koszorúját, őt közvetlenül Monok parasztbírája követte. A több órás ünnepségen számos beszéd elhangzott, s jelképesen magyar földet helyeztek el a szobor talapzatában. Az eseményt követően nagy ünnepséget rendeztek a New York –i városházán, amelyen a polgármester mellett részt vettek a helyi elöljárók és az amerikai haderő vezetősége is.

New Yorkból Washingtonba mentek, ahol nem csak a szenátus és a képviselőház üdvözölte a zarándokokat, de egy részüket fogadta Coolidge amerikai elnök, aki még a Fehér Ház előtt is fényképezkedett velük.

Pittsburghban 1600 személyes vacsorára hívták meg őket, ahol huszonhat pohárköszöntő hangzott el. Mivel éppen alkoholtilalom volt, a szónokok poharába csak vizet öntöttek. 139 zarándokot díszpolgárrá választottak, akik a város kulcsait is megkapták.

Ezt követően vonattal az „amerikai Debrecenbe”, Celevelandbe utaztak, ahol akkoriban mintegy 80.000 magyar lakott. 1902-ben amerikai magyarok itt avatták fel – Kossuth fél évszázaddal korábbi látogatására emlékezve – az Egyesült Államok első Kossuth szobrát, amely a nagyszalontai Kossuth – emlékmű pontos mása. Perényi báró megbízásából itt dr. Chikán tartott ünnepi beszédet. Cleveland után a Niagara vízeséshez, onnan pedig Buffalo városába mentek, ahol többüket díszpolgárrá avatták és így természetesen városkulcsokat is kaptak. Másfél napi ott tartózkodás után visszatértek New Yorkba, ahol a helyi magyarok nagy örömére további 3 napot töltöttek el. Március 31-én szálltak a Majestic hajó fedélzetére, amellyel Cherbourg felé vették az irányt.