Erzsébetfalva, mint nagyközség 1898-ban teljesen pénztelenül kezdte meg önálló működését. Az egészségügyi ellátást csupán az egymás után betelepülő magánorvosok és gyógyszerészek tevékenysége jelentette, akik viszont a hihetetlen mértékben gyarapodó lakosságot nem voltak képesek ellátni. A még rendezetlen nagyközség poros útjai, fertőzött talajvize, a szemétfuvarozás hiánya, a kicsiny, sűrűn lakott munkáslakások melegágyai voltak a járványoknak: gyakori volt a tifusz, a kanyaró, vörheny, influenza, difteritisz. Az első világháború alatt a legnagyobb problémát azonban a nemi betegségek, a vérhas és a gümőkór elterjedése okozta.
Az egészségügyi fejlesztések a század tízes éveiben indultak meg. A község megvette a Kertész u. 79. szám alatti házat, amelyben 1911-ben nyitották meg a Járványkórházat, melyet dr. Szalai Jenő vezetett. Az Országos Munkásbiztosító Pénztár 1914-ben nyitotta meg rendelőjét az Iskola utca 3. szám alatt. 1916-ban megalakult az első helyi Vöröskeresztes csoport, feladata a pusztító háború alatt és után a hadiárvák, özvegyek támogatása volt, azonban három év működés után megszűnt. 1921-ben megkezdődött a védőnői hálózat kiépítése is, megnyitották az első Anya- és Csecsemővédő Intézetet először a Posta utcai óvodában.
Az első világháborút követő nehéz időszakban is tovább fejlődő nagyközség kinőtte mind méretét, mind lakosságát tekintve a községi kereteket, 1923-ban Pesterzsébet néven várossá alakult. A város első polgármestere, Chikán Béla lett, aki a közegészségügy fejlesztéséért nagyon sokat tett. Ekkor a főorvos dr. Barabás Arnold, kerületi orvos dr. Rostagni Géza. Az 1925-26-ban felvett amerikai kölcsönök lehetővé tették a legfontosabb fejlesztések megkezdését. A legsürgetőbb munkák közé tartozott a vízvezeték, csatornahálózat, közkutak építése, utak portalanítása, kövezése, fásítás. 1925-ben megnyitották az első, Árpád utcai Tüdőgondozót, amely a város betegeit teljesen ingyen kezelte. Az intézet vezetője a TBC elleni harc legfontosabb helyi alakja, dr. Szalai Jenő volt. Az általa bevezetett Friedmann-féle oltás, a kötelező bejelentésről szóló helyi szabályrendelet és a betegek családtagjainak kezelése, a felvilágosító munka mind hozzájárult ahhoz, hogy Pesterzsébet városa a statisztikai adatok alapján a legrosszabbak közül a legjobb városok közé küzdötte fel magát a tuberkulózisos megbetegedések terén. 1926-ban megalakult a Pesterzsébeti Önkéntes Mentő Egyesület, valamint a Pesterzsébeti Orvos Társaság. A PÖME első mentő-főorvosa dr. Huszár Endre lett, központja a Közműhelytelepen egy szoba volt. 1929-ben újra megkezdte működését a Vöröskereszt helyi szervezete. A Stefánia Anya- és Csecsemővédő Intézetének 1928-ban még csak egy, de 1932-ben már kettő helyi fiókja volt.
1932-ben a helyi Vöröskereszt szervezésében létrehozták az Iskola- és Leventefogászatot, amely csak 1936-ban kapott saját rendelőt a Kossuth Lajos utca 50. szám alatt. 1936-ban elkezdték végre felépíteni az OTI központi rendelőintézetét az Erzsébet utca és Felszabadulás tér sarkán, amit két év múlva meg is nyitottak, valamint felavatták az új, modern Tüdőgondozó Intézetet a Vörösmarty utcában. 1938-ban megnyitott a régóta várt Szülő- és Nőbeteg Kórház is a Kertész utca 91. szám alatt dr. Torzsay Kiss József vezetésével. A harmincas évek fellendülését, egészségügyi fejlesztéseit azonban a második világháború félbeszakította. A város legkiválóbb, több évtizede praktizáló zsidó származású orvosait elbocsátották, elhurcolták. Teljesen megszűntek az egészségügyi beruházások. Az 1944-es bombatámadások óriási pusztítást végeztek a városban, többek között romba dőlt az új Tüdőbeteggondozó Intézet épülete is. A háború alatt a Szülőotthon teljes felszerelése elpusztult, de 1945-ben rohammunkában újjáépítették a romos épületrészt. 1945-ben átadták a Városi Gyermekkórház ideiglenes épületét a Virág Benedek utcában a Vöröskereszt segítségével, majd 1948-ban megnyílt a Vas Gereben utcai végleges kórházépület. 1947-ben avatták a város harmadik Tüdőgondozóját a Koch Róbert utcai régi polgármesteri lakásban, melynek főorvosa dr. Szalai Ferenc lett, aki folytatta apai örökségét, a fáradhatatlan harcot a gümőkór megfékezése érdekében.
Miután Pesterzsébetet Budapesthez csatolták sok változás történt a közegészségügyi ellátásban. Sorra épültek a körzeti rendelők. Az Árpád utcában 1950-ben Bőr- és Nemigondozó Intézetet hoztak létre. 1960-ban ráépítettek egy emeletet az OTI épületére, 1975-ben új épületrészt csatoltak hozzá. A legnagyobb beruházás ebben az időszakban mégis a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház építése volt, amely 1980-ban nyílt meg és hazánk akkor legkorszerűbb egészségügyi intézménye volt.
