“Követeljük mi nők a csarnokot…” – Piacozó Pesterzsébet

szerző: Skaper Brigitta, muzeológus
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: print

1870-től kezdve az élelmiszerpiac a mostani városháza helyén és környékén volt. Az akkor még beépítetlen terület Englerth József és társai magántulajdonát képezte. Ezt a képviselőtestület megvette, azonban hamar szűknek bizonyult a hely, ezért a piacot áthelyezték a Zsigmondy-féle telekre, a mai Szent Erzsébet térre.

Az Erzsébetfalvai Közlönyben már 1898 júliusában felmerült – igaz, elérhetetlen vágyként – a csarnoképítés gondolata. Ekkoriban a kofák kora hajnalban felvásárolták az árut a termelőktől, így verve fel az árakat. 1907 végén az erzsébeti nők olvasói levelekkel árasztották el az Erzsébetfalvai Közlöny szerkesztőségét: „Bizony ideje volna már, ha egy ilyent az ujpiaczon felállítanának, mert higye el, hogy az a hús, melyet drága pénzen a nyitott sátrak alatt árusítanak, nem igen étvágygerjesztő… Por és piszok úton – útfélen… Követeljük mi nők a csarnokot, mert a magas politikában utazó férjeinknek úgy látszik kisebb gondjuk is nagyobb.” (Erzsébetfalvai Közlöny, 1907. november 3.)

1924. január 1-jével, a várossá válással az egyik első intézkedés a Piac tér ideiglenes rendezése volt. A templom előtt álló összetákolt deszkabódékat 1924 tavaszán lebontották és a templom háta mögé telepítették át. Pesterzsébet város közgyűlése 1925. január 28-án határozott a vásárcsarnok felépítéséről. A Stabil Építő Rt. egy vasszerkezetű és elsőrendű kivitelben megépített teljesen alápincézett vásárcsarnokot ígért. Miután a bizottságok meggyőződtek arról, hogy a Pesti Hazai Első Takarékpénztár támogatná a szükséges hitelműveletet, javasolták a képviselőtestületnek a szerződés megkötését. A törlesztő részleteket magának a csarnoknak kell fedeznie. Orbán Béla műszaki tanácsos vezetése mellett Vermes József műépítész tervei szerint épült fel a vasbeton szerkezet. Az ünnepélyes megnyitásra 1925. november 16-án, hétfőn, délelőtt 11 órakor került sor. A piac megszűnt, élelmiszereket és más árukat csak a vásárcsarnokban, vagy erre kijelölt helyen lehetett árusítani.

A második világháború után az árusok lovaskocsival mentek vidékre áruért. Főként a falusi svábokkal folytattak cserekereskedelmet, például petróleumlámpa üvegét adták tojásért. A csarnok fő során helyet kezdtek teremteni az ekkor alakult szövetkezetek árudáinak, ezért az addigi kereskedők a csarnok hátsó soraiba szorultak. Az államosítás első lépéseként elvették a fősoron lévő üzletüket és a csarnok peremére szorultak, majd 1952-ben onnan is menniük kellett. 1953-ban a csarnok piaci bejáratánál sikerült standot szerezniük.

Az eddigi utolsó nagy változás az 1990-es közepén zajlott le, amikor részben átépítették a piacot.