Nyitás

Kedves Látogatóink!

A Rátkay – Átlók Galéria mellett másik két kiállítóhelyünk is hamarosan megnyitja kapuit.

A Gaál Imre Galériában június 16-án, 17 órakor online nyílik meg Bunda János István kiállítása, amelyet június 17-től a megszokott nyitvatartási időben (keddtől szombatig, 10 és 18 óra között) tekinthetnek meg. Június 23-án, 17 órakor Éles Bulcsú kiállítását a szoborkertben nyitjuk meg.

A Pesterzsébeti Múzeum július 6-tól várja Önöket. A nagy érdeklődésre való tekintettel október 2-ig továbbra is megtekinthető Szocreál plakátok kiállításunk, továbbá megnyitjuk Neményi Lili emlékszobánkat is. Az elmúlt hetekben elkezdtük a Helytörténeti Kiállítás teljes felújítását, így ez a következő hónapokban nem lesz látogatható.

Mindannyiunk biztonsága érdekében szeretnénk felhívni figyelmüket látogatási szabályaink betartásának szükségességére!

A kiállítások látogatásával kapcsolatos fontos tudnivalók: a koronavírus elleni védettségi igazolással rendelkezők, illetve felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják a múzeum kiállításait. A védettségi igazolványon feltüntetett személyazonosság vagy az életkor igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatása kötelező, ennek hiányában munkatársunk a kiállításba történő belépést köteles megtagadni. A belépési jogosultság ellenőrzése során a múzeum személyes adatokat nem rögzít, adatkezelés nem történik. Csak a plasztikkártyát tudjuk elfogadni, az applikációt nem.

Látogatóink és a múzeumi munkatársak védelme érdekében kézfertőtlenítés, maszk viselése és a 1,5 méteres védőtávolság megtartása a múzeum egész területén szükséges.

Pesterzsébeti Múzeum: Egyszerre maximum 5 látogató tartózkodhat a kiállító termekben folyamatos szellőztetés és a 1.5 – 2 m távolság betartása mellett. A Neményi Lili emlékszobában, a terem méreteire való tekintettel egyszerre csak egy látogató tartózkodhat.

Gaál Imre Galéria: Egyszerre összesen 20 látogató tartózkodhat az épületben folyamatos szellőztetés és a 1.5 – 2 m távolság betartása mellett. A Tóth Menyhért emlékszobában a terem méreteire való tekintettel egyszerre csak egy, az emeleti kiállítótérben pedig 5 látogató tartózkodhat.

Rátkay – Átlók Galéria: Egyszerre maximum 30 látogató tartózkodhat az épületben folyamatos szellőztetés és a 1.5 – 2 m távolság betartása mellett. A Baba és a Mozi kiállításban a termek méreteire való tekintettel egyszerre csak egy látogató tartózkodhat. 

A kiállítások csoportos megtekintése előzetes regisztrációval, a létszám egyeztetésével, az előírások betartása mellett lehetséges 10 órától 18 óráig.  (Tel: + 36 1 283 1779; email: info@pesterzsebetimuzeum.eu)

A múzeumpedagógiai foglalkozásokra előzetes bejelentkezés alapján, lehetőség szerint az udvaron kerülhet sor. A foglalkozásokon az előírások betartása mellett maximum 10 gyermek vehet részt.

A kutatószolgálat telefonon és online is várja a megkereséseket.

Köszönjük együttműködésüket és szeretettel várjuk Önöket mindhárom helyszínünkön!