Neményi Lili - Horváth Árpád emlékszoba

Helyszín:
Pesterzsébeti Múzeum
1201 Budapest, Baross u. 53.

Az egyetlen budapesti színháztörténeti muzeális emlékszobát, a Neményi Lili-Horváth Árpád Emlékszobát a színésznő gazdag hagyatékából rendezték be 1989-ben, melyet először 2003-ban, majd 2018-ban újítottunk fel. A kiállításon a művésznő bútoraival, emléktárgyaival berendezett, egykori Tanács körút (Károly körút) 13-15. szám alatti otthonát megidéző szobába lép be a látogató.

Neményi Lili pályafutását két momentum köti Pesterzsébethez. 1936-ban férje, Horváth Árpád rendező, a Nemzeti Színház volt főrendezője megnyerte a debreceni Csokonai Színház bérleti jogát, melynek nyári játszóhelye Sátoraljaújhelyen és Pesterzsébeten volt. A Kende Kanuth és Kossuth Lajos utca sarkán álló „Faopera” épületében csak 1937 és 1938 nyarán játszott a társulat. 1939-ben politikai okokból Debrecen városa és Pesterzsébet is szerződést bontott Horváth Árpáddal.

A másik időszak, mikor Neményi Lili rendszeresen fellépett a városban, a 40-es évek eleje. Ekkor nem szerepelhetett a fővárosi színpadokon, így kávéházakban lépett fel, mint sanzonénekes. A CSILI Munkásmatinéira sokszor meghívták fellépőnek, ahol magyar költők megzenésített verseivel szerepelt.

A Pesterzsébeti Múzeum immár 30 éve ápolja az operaénekesnőként nyugalomba vonult Neményi Lili emlékét, évente megrendezésre kerül a Neményi Lili emlékest, 2018-ban időszaki kiállítást láthattak a látogatók Neményi Lili Pesterzsébeten címmel.

Galéria